Foundry T2 HM

RoI megjelenése után kaptunk néhány instát és raidet, köztük egyetlen hat fős lv75-ös instaként a The Foundry-t. Leküzdése előtt szükséges meglátogatni az Ox-Clan camp-ben a bejáratát, mint minden a Toronyban játszódó insta előtt. Az instát kizárólag T2 HM módban szokás leküzdeni, és így is elég egyszerű így ehez adok leírást.

Csapat összeállításként a szokásos felállás mellett felértékelődött a Lore-master osztály szerepe, ugyanis az általuk nyújtott antistun nagyon hasznos a harc folyamán végig, de főleg a végén.

Első szakaszban egy lejtőn kell lejutni az első bossig, itt amire figyeljünk, hogy le-fel patrolozik egy-egy kis White Hand Snitches goblin, ami ahogy észrevesz minket (aggrót kap) elrohan, és egy 92K-s elit White Hand Mauler troll barátjával tér vissza. Ezzel felesleges plusz munkát okoz, ezért a tank vagy húzza fel az éppen gyilkolt csoportot hogy a Snitches-t ne aggrózza be a csapat, vagy CC karakter altassa be, root-olja le a snitches-t és ölje le a csapat azonnal. Egy a lényeg, lne tudjon elfutni a troll-ért.

Foundry Dhar chamber mapA lejtőn leérve rögtön elértük az első bosst, Dhâr-t (320K moral), bejutáshoz bejárat melletti kart húzzuk meg. A teremben láthatunk 9 tüzes olvasztó tálcát amiben időnként megemelkedik a forró olvasztott fém, a falon pedig 3-3-3 kart, a mellékelt ábra mutatja melyik kar melyik tálcához tartozik. A platformok közötti fém járdán érdemes mozogni, de ha az olvadt fém nem emelkedett fel akár bele is lehet állni. A harc során Dhâr időnként egy pajzsot rak magára amely sebezhetetlenné teszi, ezt a nyakába borított fémhulladék szedi le róla. A teremben a harc kezdete után megjelenik 3 olvasztár ork akik egy-egy kapcsoló csoporthoz állnak, és időnként meghúznak egy-egy kar, aminek a hatására a karhoz tartozó platformra zúdul egy halom fém. A falon minden járda végén gőzszelep található, ami időnként a fém járdára fúj. Minél közelebb állunk a gőzhöz, annál erősebben sebez, továbbá Dhâr időnként tüzet is rak a járdára.
Ez így elsőre elég sok mindennek hangzik, de nem az.

A taktika egyszerű. A lényege, hogy amikor a boss felrakja a pajzsot, nyakába kell dobni egy rakás vasat. Nem szabad az olvasztó orkokat hagyni, hogy ők húzogassák a karokat, ugyanis az a kar ami már egyszer használva volt, számunkra (!) már nem működik többet, az ork tudja használni.
Tehát a tank elkapja a bosst, a dps pedig leöl legalább 2 add-ot, hogy ne tudják húzogatni a karokat. DPS sebességtől függően legalább 3-4 pajzsos fázis lesz, ezért minimum 2 sort tartsunk tisztán. Amikor a boss felrakja a pajzsot a tank beviszi egy platformra, ez megbeszélés kérdése hova, én a 7-8-9-6 sorban szoktam végighúzni, de a gőz miatt az se rossz, ha az 5-ösben van tankolva és akkor 5-4-6-7 sorrendet követjük, teljesen lényegtelen, ahogy kényelmes vagy ahogy van szabad kar. Tehát pajzs esetén a tank beviszi a bosst a tüzes tálcára, valaki meghúzza az ahoz tartozó kart, fém a boss nyakába, lehet tovább darálni közben öni az karokat mozgató addokat, nem közel állni a gőzhöz és figyelni, hogy ne ácsorogjunk a tűzbe - ezt a kettőt szokták elfelejteni, és aztán gyorsan meghalni. Apropó meghalás, bár a bejárat bezáródik, ha valaki meghalt vissza tud futni, mert a karrral kívülről nyitható a rács! Jó ranged dps és healer pozíció pl. a 8-as platform és a fal vagy a 8-5 közötti járda, mert csak oldalról fúj a gőz de már elég messze vagyunk tőle. Ha bénáztunk, és minden kar le van húzva a bosson pedig pajzs, akkor a tank beviszi a bosst egy szimpatikus tálcára (pl. 2-5-8) amihez él is az olvasztár ork, és addig vár a csapat amig random az add meg nem húzza a kar. Ilyenkor értelemszerűen NEM öljük az addokat, hiszen már csak ők képesek a karokat kezelni.
Boss ládából szegényes loot: lila cuccok, és kis relic eshet.

A kijáraton távozva második trash terület következik, itt a Flame arrow srácokkal érdemes kezdeni a csapatok ölését, a troll-t pedig a tank mindig fordítsa el a csapattól, mert AOE-zik.

GurbákA második boss Gurbák (422k morale) egy egyébként szimpatikus troll (legalábbis minden alkalmazott álmát valósítja meg, amikor jó pofán törli az őt egrecíroztató kis senkiházi főnökét :D). A terem fala izzik, gyakorlatilag aki hozzáér azonnal meghal, a troll pedig dobál, magától el vagy magán áthúzva.
A taktika és a harc rém egyszerű, a tank négyzetrácsos padlón átlósan álljon be középre, kb. ahol a kis goblin volt, így biztosított hogy elég hely van előtte és mögötte is. A csapat a troll mögött szintén így átlósan. Ha eldob igyekezzünk újra úgy helyezkedni, hogy a hely előttünk és mögöttünk is elég legyen.
Láda loot ha lehet még értéktelenebb, mint előbb.

A harmadik trashben ismét csoportokba verődött orkokat ölünk, új versenyző a White-Hand Firecallers, tőle kaphatunk lila szemet, ami miatt kis tüzes pamacsokat fogunk magunk alá rakni. Normálisan gear-elt csapat esetén ne foglalkozzunk vele, simán kihealelhető, menjen a dps, de ha gyenge a csapat a szemes fusson ki a csapatból. Firecaller után Flamearrow majd a maradék. Figyeljünk, vannak patrolozó csapatok, esetleg két banda lesz a nyakunkba ha nem figyelünk.
Néhány ilyen csapat után egy hatalmas dugattyúkkal teli terembe érkezünk. A dugattyúk alá kerülve kilapulunk, de a szelét elkapva is lestun-olódunk, úgyhogy óvatosan. A fal mellett elérjük az első csapat orkot, szokásos firecaller-flamearrow-egyéb sorban leölve hozzáférünk a karhoz. Azt meghúzva néhány dugattyú fent ragad a plafonon, így utat biztosítva a következő karhoz és azt őrző orkokhoz. Ezzel a módszerrel haladjunk át a termen, minden csoport előtt a tank várja be a többieket.

Foundry ring-forge or orthancKinyitva a rácsot elértünk a végső harc színhelyére, ahol láthatólag kettő, valójában viszont három boss található, Ghashanuz, Penrith és a középen álló impozáns tenyeret formázó Ring-Forge of Orthanc (221k morale mindhárom).
A Challange (HM) mód csupán annyi, hogy a forge-nak előbb kell megsemmisülni, mint a két gyűrűkészítőnek.
Amit tudni kell, Ghashanuz az erősebb, tehát 2 tank esetén a main vigye őt. A két boss buffolja egymást, úgyhogy két tank esetén vigyük távol egymástól őket, és a kohó is buffolja őket tehát a falhoz közelebb harcoljunk. Harc során bizonyos moral elérése után az adott boss immunitást kap. A két készítő elvonul a kohóhoz kopácsolni, a kohónak meg simán csak zöldre vált az élete. Penrith szemet rak random játékosra, aki ettől 5mp-enként tüzet rak maga alá, fusson a fal mellett úgy, hogy ne rakja se maga se más játékos alá a tüzet. Ha Penrith a kohónál molyol elvileg nincs tűz a szemnél, nem kell futni! Emellett a kohó folyamatosan stunol is, ezért a Lore-master itt aranyat ér. Végül a terület a jobb felső sarokból (ajtóból nézve) indulva és kockánként időnként körbeég óra járás szerint haladva. Aki belekerül az gyorsan meghal, úgyhogy miután a tűz kigyulladt majd az első négyzetről tovább haladt a láng, álljunk oda ahol először égett, így biztos elkerüljük akkor is, ha pl. a forge lealtat.

Ennyi infó után a taktika itt sem bonyolult. 2 tank esetén széthúzzuk a két bosst, 1 tank esetén értelemszerűen nem és a forge-tól távolabb tankoljuk. Először a forge-ot üti a dps közben a tank(ok) jól felaggrózza a két boss-t. Ha az immunis lesz a kohó (zöld moral csík) bármilyen sorban ütjük a két bosst amíg azok is elvonulnak a kohóhoz. Körül-belül 15K moralig üssük le a Forge-ot és Penrith-et (javasolt Ghashanuz-t is), majd végezzük ki a forge-ot. Ezután Penrith megőrül (egy tank esetén guardian elnyomhat egy pledge-et), de azt a 15K-t pár mp alatt leüti róla a dps, végül végezzünk Ghashanuz-zal is.
LM amíg van forge pakolgassa a Righteousness-t (anti-stun) a healerre és a tankra feltétlen.

Két ládát kapunk a challange mód miatt, ezekben már van sigil, Challange ládában egészen kellemes teal ékszerek vannak, Star-lit crystal is sűrűn esik, ritkán worn celebrimbor no és persze csomó medallion, mark és hetente 2x seal is. Érdemes instace finder-rel indítani mint minden instát a bonus-ok miatt.

Utolsó módosítás:2012-06-28   Vissza a nyitólapra